2012. június 2.

Sigrid-Maria Grössing: Sisi, a modern nő


Erzsébet királyné gyönyörű és elegáns nő volt, férje, Ferenc József császár élete végéig istenítette és szerette. Sisi nem a 19.század végének volt a jellegzetes nőtípusa, hanem már a 20.századi modern asszony életvitelét, gondolkodásmódját testesítette meg. Ezért sem találta helyét a konzervatív bécsi udvarban, s bolyongott magányosan egyik országból a másikba udvarhölgye kíséretében.
Sisi fontosnak tartotta a sportolást, rendszeresen diétázott, hogy megőrizze karcsúságát, liberális újságírókkal barátkozott, szerette Heine költészetét, s maga is sok verset írt a nagy német költő stílusában.
A szerző erős pszichológiai beleéléssel mutatja be ennek a tragikus sorsú királynénak a személyiségét, akinek öntudatos egyéniségével korának társadalma nem tudott mit kezdeni.

Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz


A cirkusz váratlanul érkezik.
Jövetelét nem jelzi semmi.
Egyszerűen csak ott van, holott tegnap még nyoma sem volt.
Ez a világ egyszerre ragyogó és sötét. Nem akarsz majd kilépni belőle.

Az éjszakai cirkusz fekete-fehér sátraiban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe!

A varázslat és a füst mögött azonban ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermek koruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másikon. Sokáig nem is sejtik, hogy mestereik egy olyan játszmába kényszerítették őket, aminek a végén csak egyikük maradhat életben. Ám Celia véletlenül rájön erre, s feladva a versenyt, közösen lenyűgöző varázslatba kezdenek. Erejüket onnantól fogva csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben gyanútlanul egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a meleg. Mestereik azonban megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, és közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen kiutat látnak, de ahhoz minden tehetségüket latba kell vetniük...

Az Éjszakai cirkusz 2011 szeptemberében jelent meg Angliában és Amerikában, azóta számos nyelvre lefordították. Több héten át vezette a The New York Times bestseller-listáját, 2011-ben pedig jelölték a Guardian legjobb elsőkönyves díjára.
A bestseller alapján 2013-ban elkészülő film forgatókönyvírója a Jane Eyre című filmben végzett munkája révén híressé vált Moira Buffini, producere pedig a Twilight-sorozat mögött álló Summit Entertainment és a Harry Potter-filmek producere, David Heyman lesz.

Benedek Szabolcs: A vérgróf


"Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket...
Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik."
A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni…
BENEDEK SZABOLCS 1973-ban született Budapesten, nagyjából száz méterre attól a helytől, ahol most él. Közben azért Szolnokon is eltöltött majdnem két évtizedet. A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen, politikatudomány szakirányon szerzett diplomát. Az elmúlt tizenöt évben hivatalnokoskodott, valamint írt vagy tucatnyi könyvet, sok tucat tárcát, novellát és kritikát, illetve kapott egy József Attila-díjat. Szabadidejében a lányait kísérgeti haza az óvodából és az iskolából. A "Vérgróf"-trilógia indító darabja az első kötete a Libri Kiadónál.

Megkérdeztük Benedek Szabolcsot (Bárka online)

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben


Ugron Zsolna első regénye valóságos utazás báltermeken és mosókonyhákon, palotákon és romokon, szövevényes rokoni kapcsolatokon és egy sodró szerelmen át a pesti nyüzsgésből a Kárpátok lábához – majdnem az Üveghegyen túlra. Anna irigylésre méltó életet él Budapesten: tökéletes férfi, érdekes tévés munka, sok utazás, nagy társasági élet, ragaszkodó barátok. Ám egy nap különc bécsi nagynénje és egy megrázó találkozás rádöbbenti, hogy szép üvegburája alatt már alig kap levegőt. Útkeresése közben rátalál örökségére – és egy kis erdélyi faluban a mindent felülíró szerelemmel együtt önmagára is. Pillanatképek az erdélyi arisztokrácia elsüllyedt világából, és kései utódaik nem mindennapi hétköznapjaiból.

Ugron Zsolna erdélyi úrilány: összegyűjtötte főnemesi retyerutyája legjobb családi anekdotáit, ezeket szellemesen és szórakoztatóan fűzte fel egy talán nem véletlenül életszagú, romantikus történetre, és mert az anekdotákban mindig esznek, megtoldotta a kötetet a nagymamája szakácskönyvéből vett százéves receptekkel. Ezekből aztán kiderül, hogy az őzgerincet fel lehet adni ribizlizselével, de hecsedlilekvárral töltött, borban párolt almával is. S hogy a ma méltatlanul mellőzött pástétomok igen jól megállják a helyüket uzsonnára, legyenek akár borjúból vagy nyúlból. Hogyan lesznek az erdélyi történelmi családok ünnepnapjainak ételei egy ízig-vérig huszonegyedik századi fiatalasszony hétköznapjainak szerves alkotóelemei – ehhez már el kell olvasni a könyvet. A legtöbbünk számára súlyos és könyvszagú erdélyi történelem természetes, kézzelfogható, életszerű képekben és történetekben kerül elénk, elveszti iskolai tananyag jellegét, és hirtelen rádöbbenünk: ha nem is élünk mindannyian kastélyokban, ha nem is mozgunk ennyire otthonosan történelmi helyszíneken, a saját felmenőink történetén keresztül mi is ilyen magától értetődő módon kapcsolódunk a múlthoz, a magyar történelem zivataros századaihoz…

Lévai Anikó

Sohonyai Edit: Kockacukor


Kockacukor 17 éves kora ellenére több mint 90 kiló, és ez nem mellékes körülmény, ha az ember lánya éppen szerelmes, ráadásul egy olyan fiúba, aki egyszerűen tökéletes.
 „Max kell nekem!” – határozta el magát Kockacukor, nyomatékkal. És arra alapozta a döntését, hogy múlt héten beütötte az interneten a keresőbe:
 „Beleszerethet-e duci lányba fiú?”
            
És végigolvasott minden ebben a tárgyban kidobódó variációt. És ezek alapján azt szűrte le: igen, beleszerethet, ha a duci lány sugározza magából az önbizalmat, és azt, hogy jól érzi magát a bőrében. És különben is, a duci lányok  vidámak, nevetősek, és süt belőlük az életöröm. Mert esznek bátran, szorongás nélkül, nem úgy, mint azok a kis deszka nőcikék, akiket leköt a kalóriaszámlálás. Na jó, de hogyan lesz sugárzóvá az illető duci hölgy? Hogyan kell önbizalmat sugározni? Mitől lesz önbizalma?
A regény mai kamaszokról szól, az őket érintő/foglalkoztató problémákról, megoldásra váró élethelyzeteikről: szerelem és barátság, táplálkozási zavarok, elvált szülők, nevelőapa és mostohatestvér, önzés és önzetlenség, parti drog és pedofília …
Igazi „sohonyais” ifjúsági regény.


Nógrádi Gábor: Nem vagyok Samu! Samu és Papa 2


Én úgy szeretném szeretni a Papát! Miért nem hagyja? Ha egyedül akarok lenni, tuti, hogy rám száll. Ha nem akarok vele mászkálni, tuti, hogy elvisz magával. Úszni tanít, miközben félek a víztől. Rokonokhoz cipel, mikor a hátam is borsódzik tőlük. Beleszól, ha Eszternek verset írok, vagy unatkozom, vagy sírok… És amin csak röhögni lehet: fel akar világosítani! Ő! Engem! No, de már közeleg a szabadság napja, mert az én Papám nősülni akar! Hurrá! Éljen! Éljen! Vagy mégsem?!






Részlet a regényböl Melissa blogján


Nógrádi Gábor: Gyerekrablás a Palánk utcában


Ilyet se látott még a világ! Hogy egy nyomozó a gyerekrablók pártjára álljon, őket segítse, és ezzel összezavarja a rendőrséget? Meg egyébként is: milyen detektív az, aki nyomozás helyett focizik, ócskásnak meg kéményseprőnek öltözik, és ezzel szinte őrületbe kergeti szerencsétlen főnökét? De ez még semmi! A legfurcsább, hogy mi, az olvasók is egyetértünk Hecseki Boldizsárral, és izgatott lelkesedéssel követjük Kondor Lajcsi, az elrabolt kisfiú kalandjait. Pedig a regény ugyanolyan vérfagyasztóan kezdődik, mint a gyerekrablásról szóló történetek általában. A kisfiú eltűnik, a rablók zsaroló levelet küldenek, pénzt követelnek és fenyegetőznek. Továbbá minden szörnyen titokzatos és félelmetes. Aztán elszabadul a pokol! Megtudjuk, hol van az elrabolt gyerek, és kik a rablók, miközben az ifjú nyomozót, Hecseki Boldizsárt, folyton letartóztatják… A fergetegesen vidám regényből nagysikerű film is készült Koltai Róbert főszereplésével.


Nógrádi Gábor: Gyerünk haza! Szökés Magyarországon át


Hallott már valaki Kokas faluról? Lakói szerint békés, barátságos hely. Eszter és Robert szerint azonban igazi rémálom. Az angliai testvérpár nem önszántából nyaral Kokason, a szüleik küldték őket ide. A kerti budit még csak megszoknák, de amikor rájönnek, hogy a húsleves errefelé az udvaron gyanútlanul kapirgáló tyúkból készül, akkor betelik a pohár. Eszter egy komondorral együtt útra kel, Robert pedig felkap Sári ló hátára, és a húga után ered. A gyerekek haza akarnak szökni Londonba. Útközben veszélyes kalandokba keverednek, vicces alakokkal találkoznak, és barátokra is szert tesznek. Talán végül még Magyarországot is megkedvelik?