Varró Dániel: Kicsinyke testamentum avagy egy vers ballagásra

Most ballagás környékén szívesen megosztom másokkal Varró Dániel Kicsinyke testamentum címü versét a Bögre azúr kötetböl. Hátha valaki még nem ismeri.

Varró Dániel: Kicsinyke testamentum

I.
Most, kilencszázkilencvenhatban,
Én, Varró Dániel diák,
Lógást, lapítást abbahagytam,
Bevégezvén az iskolát,
Számomra megszűnt egy világ,
- Fordulhat-e sorsom naposra? -,
Hűlt helyemen legyen virág
E csöppnyi testamentumocska.
II.
Egy tanteremben üldögélek,
Befúj a szél az ablakon,
Belül már szárnyat bont a lélek,
Kakukk egy őszi hajnalon,
Hittem, hogy lesz oly alkalom,
Mikor szivemre gyűlne minden:
Azt gondoltam, hogy itt lakom,
S lám, mégis el kell mennem innen.
III.
Pedig szerettem idejárni.
Mikor még szinte csillagos
Az égbolt, elindulni, várni,
Hogy jönne már a villamos;
Az ember persze hajlamos
Mérgelődni, míg van, a kincsen.
Jaj, minden olyan kajla most!
Silány rímként nyekeg a nincsen.
IV.
Szerettem szabad lenni, léha,
Lábat lógázni könnyű kedvvel,
Óra helyett sakkozni néha
(Hiába no, gyarló az ember),
Szerettem kicsit késni reggel,
Ha nem matek volt (mert a Harsi,
Ha késnek, bősz akár a tenger,
Épphogy csak azt nem mondja: mars ki!).
V.
Szerettem a tanári önkényt,
Mert nem volt öngúny nélküli,
A menzát is csütörtökönként,
Meg pénteken, ha volt süti,
Bendőmet már a hold süti,
S a szél babrál az ingemen,
Szívem sok lim-lom mért üli?
Szétosztom íme mindenem.
VI.
Item, a mosolygós Maca,
Ki segít mindig boldogan,
S ki tán a boldogság maga
(Hisz ránézésre épp olyan),
Belül meg annyi lelke van,
Hogy jut minden diákra kettő,
Megkapja búsuló szavam:
"Bárcsak ne volnék elmenendő!"
VII.
Item, derék patrónusomra
Testálom hitvány lelkemet,
Nem lesz szegénynek annyi gondja,
Ha holmi lelkiismeret
(Mint gyilkoló merényletek
Kapcsán a gaz gonosztevőt,
Az ármányos Rettegnyiket)
Többé már nem furdalja őt.
VIII.
Item, a jó Gaszner Tiborra,
Ki volt türelmes mesterem,
S kihez oly illő büszke orra
(E földön párja nem terem)
- Szeretett volna szemtelen-
Nek látni olykor, jó fiát -,
Ezennel ráfrecsegtetem
Tollamból az iróniát.
IX.
Item, hogy ne gyötörjék kínok,
Két világbajnoki címemet
Simon Tamás, az argentínok
Lelkes vezére kapja meg;
Szeméből, tudom, könny pereg,
Midőn e dicsbe belekóstolt.
Ügyeljen rá, ha nem leszek,
Ne szenvedjen hiányt a gombsport.
X.
Item, a nyájas Biró Gábor,
Cukrásztanoncok oktatója,
Ki sosem enged szigorából,
Amíg véget nem ér az óra,
Szert tesz kiszolgált vonalzómra
- Szép, hosszú szárú vonalzó ez -,
A számok mind lekoptak róla,
De körmöst osztogatni jó lesz.
XI.
S ha már ily bőkezü vagyok,
Minek tartanám meg a csücskét
Annak, mit elszórtam?
Hagyok a Press-re is hát valamicskét
- Tudom, hogy elkel a segítség,
Ki szerkesztő, firkálni restell -:
Híres szorgalmamat vegyítsék
A vasmarokkal, mely a Mester.
XII.
De jaj, batyumból fogy az olcsó
Portéka, és sokat beszélek,
Kicsinyke hagyatékról volt szó,
S lám, egyre duzzad, no az ének,
Bűn volna már az, szörnyű vétek,
Ha még hosszabbra nyúlana;
Ki nem tud semmit még övének,
Azokhoz szól e ballada.

Az elköszöngetés balladája

Belőletek hogy mit se látok
Többé, okosok, ostobák,
Portásbácsik, magyartanárok
S ti sok sínylődő kisdiák
(Nektek se légyen mostohább
A sorsotok, mint volt nekem),
Szivembe kardok kínja vág,
S hiány ül majd a lelkemen

Rosszakaróim, jóbarátok,
Temérdek angyal és svihák,
Szép, szőke, barna, csúnya lányok,
Sakkpartnerek, konyhásmamák,
Tavaszi leves, tészta, mák,
Rongy testem innen elmegyen,
Közös sorunknak vége hát!
Hiány ül majd a lelkemen.

Töri-, matek-, rajz-, nyelvtanárok,
Kerámiák, köcsögdudák,
Könyvtárosok és csillagászok,
Vegyétek szívem búcsúját!
Nem vágok hozzá bús pofát,
Ha könnyem csorran, elkenem,
De mit tagadjam, sok pupák,
Hiány ül majd a lelkemen.

Ajánlás

Hát nem is folytatom tovább,
Bozontos orrú hercegem:
Ha nem lakom már iskolád,
Hiány ül majd a lelkemen.