"És a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem,
én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a
vezérlő csillagom..." - elmélkedik a regény hőse, aki kis pikolófiúból milliomos
szállodatulajdonossá lett, majd a háború és a kommunista hatalomátvétel után
vagyonát vesztve, magányos útkaparóként ismeri fel az élet halálosan keserű
örömét. "Jól figyeljenek arra, amit mondok" - figyelmeztet bennünket
újra és újra Hrabal; és mi figyelünk hökkenten, ámuldozva - ilyen történeteket
nem tud más, csak ő, az örök csibész, a legszürrealistább realista, akinek
szemében megszépül minden: mint a széttárt lábú szállodai örömlány virágokkal
felcicomázott szőrdombocskája, olyan szépségesen tárulkozik ki előtte minden
egyes megismételhetetlen sorsú ember. S ebben a hihetetlenül tobzódó szépségben
és derűben mégis benne van a kor minden rettenete is: a nácizmusé, amely a
tiszta, új német embertípus helyett borzalmas idiótát szül, és a kommunizmusé,
amely a könyv lapjain fergeteges bohózatként jelenik meg.
Hrabal 1971-ben, tizennyolc nap alatt írta ezt a regényét,
amelynek minden mondatából árad az a fajta szellemi, politikai és - korántsem
mellékesen - erotikai szabadság, amely az akkori hatalom számára
"természetesen" tűrhetetlen volt - a modern közép-európai irodalom
egyik legnagyszerűbb alkotása így csak 1989-ben jelenhetett meg legálisan az
író hazájában.
A filmet kölcsönözd itt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése