Schäffer Erzsébet újságíró, a Nők Lapja kivételes hangú
szerzője. A lap hasábjain egyéni hangú műfajt teremtett, amely ötvözi a
tárcaírás, a riport és a novella hagyományait. Interjúi különleges
beszélgetések. Lázár Ervin írta róla: „Olyan erővel árad belőle a bizalom, hogy
szabaddá teszi az embert.” A Nők Lapja című hetilap olvasói egészen biztosan
ismerik Schäffer Erzsébet írásait, amelyek az Útközben című rovatban jelennek
meg. A kötet szerzője a rovat mottójául - ez a mostani kötet ajánló sora is -
Simone Weil gyönyörű gondolatát választotta: "Meg kell tanulni vágyakozni
az után, ami a miénk". A rövid írások arról vallanak, hogy szerzőjük
nyított szemmel jár a világban, és ha tekintete rátéved akár egy tárgyra, akár
egy pillanat fölvételben rögzült élethelyzetre, azt különös, filozofikus
gondolatfutamok révén kapcsolja egymásba. Ezekben a kis történetekben semmi
rendkívüli nem esik meg, legföljebb csak a nyeglén rágógumizó kamasz nem adja
át helyét a fáradt tekintetű idős embernek, legföljebb egy gyerek iskola után
tétován tévelyeg a körúton, netán egy szakadt ruhájú kisfiú, nyomorék koldusnak
álcázza magát. Egyszóval nem világrengető események az írások témái,
hétköznapi, akár velünk is megeshető eset valamennyi. Az Élet legszebb nyara; a
Két gerezd mandarin; a Két csaló a körúton; a Biciklin; a Fejtett bab; a Báli
szezon és a többi történet éppen emberközpontúságukkal ejtik rabul az olvasót.
A szerző ugyanis tudja a titkot, ismeri az utat, amely "lélektől
lélekig" vezet, és ha az olvasó követi őt ezen az úton, igazi - maradandó
élményben lesz része.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése