2011. december 25.

Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek

Elizabeth harmincas, sikeres nő – volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől.
Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak.

Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy „ettől a naptól kezdve változtatok az életemen”.

Egy nő, aki nem akart többé megfelelni. Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát. Egy nő, akiben magunkra ismerhetünk.

Kölcsönözd itt!

A filmet kölcsönözd itt!

Krzysztof Varga: Turulpörkölt

Krzysztof Varga (1968) Varsóban élő lengyel író, két kisregénye már magyarul is olvasható (Tequila, Fejlődésregény, 2008). Két regény között tett néhány hasznos budapesti kitérőt, ezek eredménye a Turulpörkölt, amely hamarosan több országban is módosíthatja a Magyarországról kialakult képet.
A műben van bőven terepszemle, a kis számú turisztikai célponttól távoli helyekről készült beszámoló, nem hiányzik belőle Kazincbarcika és az Ormánság sem. Krzysztof Varga hosszú hónapok alatt tökéletesen ráhangolódott az itteni élet ritmusára, átlátja a mai társadalmi folyamatokat, bizonyos eseményeknek olyan közeli szemtanúja volt, hogy még a könnygázból is jutott neki. Tudja, mi van a kirakatban és mi porosodik a pincében.
Az elmélyült turulmadár-számláláshoz persze személyes motiváció is kellett. Enélkül nem tudta volna újra felfedezni azt a világot, amelyet apja, Varga Béla gyerekkorában megismertetett vele, nem tudta volna újra megtanulni azt a nyelvet, amelyben már gyerekkorában is elég jól eligazodott. E személyes érintettség miatt a nézőpont mintha egyszerre lenne külső és belső, mintha a színes látszatvilág mögötti folyamatokat gyakran belülről magyarázná olvasóinak. A jóindulatú kívülálló talán nem is akar a maszk mögé pillantani. Krzysztof Varga ennél sokkal mélyebbre lát: egészen az abszurd magyar történelmi tudat káoszáig.

Kölcsönözd itt!