2014. január 18.

Nógrádi Gábor: Petepite. Az apu én vagyok

A tizenegy és fél éves Pete Péter arra ébred, hogy alig fér el az ágyon. A takarója alól két szőrös láb kandikál ki, a keze óriási, a hangja mély és reszelős. Úgy tűnik, Pete Péter, azaz Pite egyetlen éjszaka alatt felnőtt, és pont olyan lett, mint az apja. Ráadásul apukája, dr. Pete Ádám is átváltozott, és a megszólalásig hasonlít a fiára. Sőt a megszólalás után is. Így aztán apa és fia egy cipőben járnak. Illetve egymás cipőjében. Pite suli helyett munkába indul. Ádámot pedig várja az iskolapad. De vajon helyt tud-e állni Pite egy komoly munkahelyen? És hogyan boldogul Ádám a gyerekek között? Egyszer majd jót nevetnek ezen az egészen, ha már visszaváltoztak. De vajon visszaváltoznak-e valaha?


A kötet elnyerte AZ ÉV GYEREKKÖNYVE címet (2000) valamint Nemzetközi IBBY-díj kapott (2002) . A NAGY KÖNYV versenyében a 100 legkedveltebb regény közé került!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése