2015. február 28.

Könyves beszélgetés Pintér Tibor íróval

Könyves beszélgetés Pintér Tibor íróval, 
aki Szilasi László könyveit ismerteti.

2015. március 8. vasárnap, 16 óra.

Göteborgi Városi Könyvtár (Götaplatsen)


Mindenkit arra kérek, hogy időben érkezzen. 15.45-kor találkozunk a könyvtár bejáratánál. Aki kávét, teát szeretne venni, az 16 óráig tegye ezt meg a könyvtár büféjében. 15.55-kor felmegyünk a 2. emeletre, ahol az előadás lesz.

Belépődíj: 100 korona

A programot a Göteborgi Magyar Könyvklub szervezi.

Mindenkit szeretettel várunk!


Pintér Tibor

1960-ban született Szegeden, édesapját korán elvesztette. E veszteség mély nyomot hagyott az ő életében. Érettségi után több irányban is képezte magát, a Hittudományi Főiskolán szerzett diplomát, majd könyvtáros szakmai vonalon és a mentálhigiéné területén is kurzusokat látogatott, több diplomát mondhat magáénak. Dolgozott a Móra Ferenc Múzeumban, könyvkereskedésben, s majdnem két évtizeden keresztül a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárában, jelenleg pártfogó felügyelőként tevékenykedik.
Mindig felelősségteljes kenyérkereső munka mellett, mintegy kereten kívül áldozott és áldoz a Múzsáknak, a vers- novella- és esszéírásnak, s kedvenc sportjának, a búvárkodásnak, mely nála a természet szeretetével és tiszteletével párosul. A természetnél jobban már csak az embereket szereti, mindenkit a maga egyediségében. A kenyérkereső munkákon kívül volt a gyermekek szeretett hitoktatója, végzett és végez börtön pasztorációs tevékenységet, pszichológiai tanácsadást egyetemistáknak, sokáig volt a szegedi Manta Búvár Klub elnöke, jelenleg búvároktatója.
Már fiatalon is nagyon érett gondolatai voltak, amelyeket versekben, elbeszélésekben és esszékben tudott legjobban kifejezni. Napilapokban, folyóiratokban, s évről évre a Szegedtől Szegedig antológiában jelennek meg versei, novellái. A komoly, felelősségteljes, humoros és optimista látásmód műveire éppen úgy jellemző, mint emberi egyéniségére.
Motívumait a bibliából, az ókori klasszikusokból, a tengerből, s mindennapjainkból meríti.

Kötetei:

Szegletkő : esszék, publicisztikák. (1996)
Aranyhal öböl : novellák. (1996)
Ígéret földje : versek Szekeres Ferenc grafikáival. (1999)
Kereten kívül. (Borító, kötetterv Szőnyi Etelka). Szeged : JATEPress, 2011. 152 p.

Forrás: Wikipédia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése