Posta, trolibusz, orvosi ügyelet, plázasétány, iskola,
végállomás, tömött vasúti kocsi, kutyafuttató. Tóth Krisztina ötven története a
mi mindennapi életünkben játszódik. Mintha mi állnánk saját magunk előtt a
sorban. Gogol szelleméhez hűen: ha nevetünk, magunkon nevetünk. Márpedig
abszurd humorból és empatikus iróniából itt nincs hiány. A Párducpompa elbeszélései groteszken realista pillanatfelvételek, lírai lassítások, precíz megfigyelések arról, miképpen élünk és félünk a mai Magyarországon. Pontos történetek az útvesztésről út közben. A bevándorlásról és a kivándorlásról, a szegénységről és a betegségről.
A Blaha Lujza térre az aluljáróból huszonöt lépcsőfok vezet a felszínre, derül ki az egyik írásból. Haza a mélyben. Ilyenek ezek a megható és megrázó novellák is: grádicsonként érzékeljük a különbséget a lent és a fent között, a hatalmi agresszió és az emberi szolidaritás között.
A Párducpompa olyan, mintha egy teljes kört mennénk valamelyik trolival: ugyanott vagyunk, mint ahol felszálltunk, mégis máshogy és máshová érkezünk meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése