"»Velem is épp így történt« – hallottam többször is
mesehallgatás után idős emberektől. A kisebb gyerekek azt mondják: »Én is ilyen
bátor (szép, ügyes, kitartó stb.) szeretnék lenni«. A gyógyulásra váró beteg
pedig így sóhajt föl: »Én is úgy szeretnék élni, ahogy a mesében van«.
Az a sajnálatos körülmény, hogy ma már nincsenek közösségi
mesemondó alkalmak, és a mesék egyre inkább feledésbe merülnek, megfoszt
bennünket attól, hogy a meséken keresztül kapcsolatba kerüljünk egyrészt saját
vágyainkkal, lehetőségeinkkel, másrészt szellemi gyökereinkkel, s e gyökerek
révén létezésünk alapjának tekinthessük azt az értékrendet, amely nemcsak egy
szűkebb közösség sajátja, hanem univerzálisnak tekinthető."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése