2013. november 3.

Fábián Janka: Az angyalos ház

A félreeső budai utcában álló romos házat, amely a homlokzatán lévő angyalszobrokról kapta a nevét, a XXI. század első éveiben életveszélyesnek nyilvánítják, és le akarják bontani, hogy szállodát, vagy lakóparkot építsenek a helyére. A közelben lakók azonban civil mozgalmat indítanak a patinás épület megmentéséért. Az elszánt csapat vezetője Zsuzsa, a gimnáziumi magyartanár, akit – bár nem ott lakik – személyes élmények fűznek az angyalos házhoz. Több mint tíz éve, egyetemista korában ugyanis rendszeresen látogatta az egyik lakót, a százéves Hilda nénit, aki lediktálta neki az emlékeit.

Ezek a feljegyzések repítik vissza az olvasót az 1910-es évekbe, amikor az angyalos ház a fénykorát élte. Akkoriban nem csak a szobrok miatt nevezték így, hanem az ott lakó négy lány okán is. Hilda, Klári, Manci és Lina, a négy barátnő együtt élik át a századelőn a felnőtté válás, és persze a szerelem, valamint a vele járó elkerülhetetlen csalódások édes-fájdalmas élményeit. A ház titokzatos új lakója révén azonban akaratukon kívül még a korszak politikai cselszövéseibe is belekeverednek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése